Szolgáltatások
Szeretettel köszöntjük a CÉGVEZETŐKET, az OPERATÍV IRÁNYÍTÓKAT, a VEZETŐJELÖLTEKET és mindazokat a tudásra szomjazókat, akik kellően ELSZÁNTAK a tanulásra, és nem restek IDŐT, ENERGIÁT és PÉNZT áldozni az értékes alkotómunkára. Virtuális műhelycsarnokunk 4 TEREMBŐL áll. Az Inasok a műhelyprogram idején minden teremben 1 - 1 napot töltenek el. Ily módon Mesterünknek 4 NAP áll a rendelkezésére, hogy Inasait elindítsa a KIVÁLÓ VEZETŐVÉ VÁLÁS útján. Az Alkotóműhely 4 napos programjából Inasaink TETSZŐLEGESEN választják ki, hogy mely műhelyek munkájába kívánnak bekapcsolódni.
1. nap – CSAPAT MŰHELY
Hogyan VÁLASSZAM KI munkatársaimat? Miképpen KOVÁCSOLJAK kollégáimból egymást segítő, alkotó KÖZÖSSÉGET? Miként SZERVEZZEM eredményesen csapatom munkáját?
2. nap - STRATÉGIA MŰHELY
Hogyan jelöljük ki elérendő JÖVŐKÉPÜNKET és CÉLJAINKAT? Miként ALKOSSUK MEG a célok elérését szolgáló STRATÉGIÁNKAT? Miképpen VÁLTSUK VALÓRA a stratégiát?
3. nap - VÁLTOZÁS MŰHELY
Miként ÁLLÍTSAM munkatársaimat a sokszor FÁJDALMAS változások mellé? KIKNEK, MIKOR és HOGYAN KOMMUNIKÁLJAM a változásokat?
4. nap - KARRIER MŰHELY
Mivel ÖSZTÖNÖZZEM munkatársaimat arra, hogy a lehető LEGJOBBAN dolgozzanak, és ezt saját akaratukból, ÖRÖMMEL tegyék? Miként ÉRTÉKELJEM csapatom teljesítményét?
Tekintsen be egy műhelymunka részletes programjába!
Alkotóműhelyünk alapdíja – koszt, kvártély és ÁFA nélkül – 50 000 FORINT/INAS/NAP.
Azon Inasainknak, akik több műhelyünk munkájába is bekapcsolódnak, kedvezményt ajánlunk. A kedvezmény mértéke a részvételi napok számától függően alakul. Kedvezményünk akkor érvényesíthető, ha Inasunk a részvételi napok díját EGY ÖSSZEGBEN egyenlíti ki. Inasaink a számukra legmegfelelőbb részvételi napokat időkorlátozás nélkül, TETSZŐLEGESEN választhatják ki a meghirdetett programok közül.
| RÉSZVÉTELI NAPOK SZÁMA |
ÁR | MEGTAKARÍTÁS |
| 1 nap | 50 000 Ft | 0 Ft |
| 2 nap | 90 000 Ft | 10 000 Ft |
| 3 nap | 125 000 Ft | 25 000 Ft, fél nap AJÁNDÉK |
| 4 nap | 150 000 Ft | 50 000 Ft, a teljes 4. nap AJÁNDÉK |
Az EXTRA KEDVEZMÉNYT tartalmazó díj EGY KKV SZÁMÁRA – koszt, kvártély és ÁFA nélkül az összes Inasra és 4 napra – 250 000 FORINT, ami 5 Inas esetén az eredeti fizetséghez képest 75 % MEGTAKARÍTÁST jelent. Extra kedvezményünket azok a vállalkozások vehetik igénybe, akik 4-5 INASSAL mind a 4 NAPRA bekapcsolódnak Alkotóműhelyünk tevékenységébe. Az extra kedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy a jelentkező a KKV-k körébe tartozzon, valamint eleget tegyen a CSEKÉLY ÖSSZEGŰ TÁMOGATÁS feltételeinek.
Mesterünk az extra kedvezményt a Magyar Gazdaságfejlesztő Központ által kiírt és a KALIDON Humán Innovációs Kft. által MEGNYERT, "Vállalkozói aktivitás ösztönzése" című pályázati keretből nyújtja. Abból a célból dolgoztunk ezért a pénzért, hogy műhelyünkben a lehető legtöbb Inas válhasson a VEZETÉS MESTERÉVÉ.
Csekély összegű támogatás esetén bármely három pénzügyi év időszakában bármely kedvezményezett részére odaítélt csekély összegű támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, a közúti szállítási ágazatban tevékenykedő kedvezményezett esetében a 100 000 eurónak megfelelő forint összeget. A csekély összegű támogatás odaítélésének feltétele, hogy azt megelőzően a kedvezményezett nyilatkozik a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben általa igénybe vett valamennyi csekély összegű támogatás támogatástartalmáról.
Alkotóműhelyünk minden programja – Inasaink igényeitől függően – havonta EGY vagy KÉT ALKALOMMAL kerül meghirdetésre. A soron következő időpontokról a JELENTKEZÉS oldalon tájékoztatjuk Inasainkat.
Az EXTRA KEDVEZMÉNYT igénybe vevő kis- és középvállalkozások számára Alkotóműhelyünk időpontjait EGYEDILEG ütemezzük.
Alkotóműhelyünk tervezett helyszíne a festői ÓBUDA. A pontos címet az időpontok egyeztetését követően E-MAILBEN tudatjuk Inasainkkal.
Az extra kedvezmény EGYSZERI lehetőség. CSAK és KIZÁRÓLAG az ELSŐ 20, arra jelentkező kis- és középvállalkozás veheti igénybe. GYERE EL, és LEGYÉL az ELSŐ 20 között! NE SZALASZD EL a pályázattal elnyert, KIVÉTELES lehetőséget!
Az Alkotóműhely NEM ISKOLA. Nem gyönyörködünk Mesterünk hangjának szépségében, hanem MEGÉLJÜK a vezetést. Nem tömjük magunkat tudományos elméletekkel, hanem ÉLETRE KELTJÜK a bennünk rejlő képességeket. GYERE EL, és FEDEZD FEL a Benned is ott szunnyadó, KIVÁLÓ VEZETŐT!
Több mint 5 éve választok ki munkatársakat induló és közel ezerfős vállalkozásoknak. MINDANNYIAN BEVÁLTAK. 50 fős csapatok műhelymunkáit vezetem. MEGVÁLTOZIK tőle az EMBEREK GONDOLKODÁSA. GYERE EL, és SAJÁTÍTSD EL egy gyakorló vezető praktikáit!
Gyerekkorom óta vezetek csapatokat, projekteket, szervezeteket, 2007 óta pedig saját vállalkozásomat, a KALIDON Humán Innovációs Kft-t. Munkám során nap, mint nap tapasztalom, hogy a VEZETÉS LEHET MÁS, mint stressz-keltő tevékenység. GYERE EL, és TAPASZTALD MEG az ÉLMÉNYT JELENTŐ vezetést!
Piacot kutattam, és minden mellébeszélés nélkül állítom, hogy az inaskodás legmagasabb ára is TÖBB MINT VONZÓ. A tartalma pedig csupa IZGALOM és ADRENALIN.
Akik mellettünk döntenek, azokat szeretettel várjuk Alkotóműhelyünkben.
NEM FOGUNK CSALÓDÁST OKOZNI.
A MESTERBŐL VEZETŐ Alkotóműhely kidoboltatott 2009. augusztus 24-én.
A MESTERBŐL VEZETŐ Alkotóműhely brossurája PDF formátumban
ITT letölthető.